Csengetett, Mylord?

Igen, csengettem, és megkérem, James, hogy amíg megírom ezt a cikket, szíveskedjen felszolgálni a szalonban a teát és beengedni a műbútorasztalost, persze magának ezt nem kell mondani, hisz maga tökéletesen érti a dolgát, meg is érdemelné, hogy kilenc év után hőn szeretett távozott komornyikunk helyébe lépjen. Ám attól tartok, James, bármennyire kiváló lakája is házunknak, ez most még nem lesz lehetséges. 

Már a kezdő percek, pózok, dallamok megadják a megfelelő alaphangot, s ahogyan James mondja az első munkanapjáról elkéső Ivynak, az új szobalánynak, ahogy kezded, úgy folytatod, az előadás egy csapásra visszarepít minket a száz évvel korábbi Londonba, annak is high society magasságaiba. Persze ha csak oda vezetne, unalmas lenne, de Mylordéknál szerencsére módunk van betekinteni a low society alacsonyabb bugyraiba is, s van itt mindenféle: jóképű, ízig-vérig becsületes lakáj, magát becsületesnek feltüntető, de erkölcsileg teljesen eltévelyedett komornyik, görnyedt hátú mindenes bejárónő, aki még a személyzettel sem étkezhet egy asztalnál, titkos udvarlási szertartásnak hódoló családfő szobalányokat hajkurászó, felnőni képtelen öccsével és megregulázhatatlan lányaival, na és a demencia jótékony ködébe burkolózó, egyre beszámíthatatlanabb, ám rendkívül értékes gumigyári részvényekkel bíró anyós.

Ez a cikk exkluzív tartalom, így csak az oldal támogatói olvashatják. Egyszeri 1800 Ft-os támogatásoddal és az oldalon történő regisztrációval vagy egy üres e-mail küldésével a kozar.alexandra1@gmail.com címre elérhetővé válik számodra. A befizetéssel természetesen az összes többi színikritikát is olvashatod. 

Kérjük, ha teheted, nagyobb öszeggel is támogasd a független színházkritikát. 

Számlaszám:

1040 4089 8676 6788 5370 1008